Pár hete volt nálam a tesztautó, és tulajdonképpen jól tettem, hogy nem írtam meg egyből a bejegyzést róla, mert annyi minden történt ezalatt a rövid idő alatt, hogy könnyen aktualitását veszíthette volna a mondanivalóm.

Egyrészt, a MINI lényegében letért arról az útról, amit kijelölt önmagának. 2030 után már csak elektromos modelleket árultak volna, de a cég képviselői meggondolták magukat, és ebben nem csak a piac kíméletlen valósága, hanem az elszabaduló vámháború is szerepet játszik. A MINI amerikai piacaiért felelős vezetője kicsit több mint egy hete nyilatkozta az Automotive News-nak, hogy a kínai gyártású modellek importja a jelenlegi körülmények között nem igazán éri meg, így ezek bevezetése egyelőre nem várható az ottani piacon, valamint, a belsőégésű hajtás még sokáig igény lesz, ezért át kell gondolniuk a stratégiájukat.

Felsorolni is nehéz lenne, hogy hány márka döntött eddig úgy, hogy az évtized elején nagy elánnal kijelentett villanyosítási terveiket szép csendben módosítják. Magyarul: nem önkényesen meghúzott határidők, hanem realitások mentén alakítják a kínálatukat.

A MINI lett volna az utolsó márka, amelynek kapcsán azt gondoltam volna, hogy kihátrál a maga által kijelölt stratégiából. Egyrészt az anyacég eléggé konzekvens politikával van jelen az autópiacon, másrészt, ha van márka, amihez igazán illik a villanyhajtás, organikusan, könnyedén, hitelesen, beleerőszakolt ideológia nélkül, az a MINI.

Az, hogy kínai gyártást választottak az újabb elektromos modelljeiknek, költségoldalon nyilvánvalóan ad előnyt számukra, és ezt az árazásukban sem felejtették el. Ahhoz képest, hogy milyen piszok jó terméket kínálnak, ami a vezethetőséget, a stílust, a történelmet és az egyéniséget illeti, nem igazán komoly az a felár, amit a többi gyártó lényegesen unalmasabb villanyautóihoz képest kell értük fizetni.

Azt nehezen lehetett gyártástervezés oldalon évekkel ezelőtt kalkulálni, hogy milyen feszültségek keletkeznek majd a világkereskedelemben. Ennek a fogaskerekei közé került többek között a MINI Aceman is, legalábbis ami Amerikát illeti. Voltak tervek, hogy átköltözik a gyártás Angliába, de ezzel kapcsolatban az utóbbi időben ellentmondásos hírek érkeztek.

Az Aceman-en nem múlik a dolog, akkor sem, ha a dizájn nem arat osztatlan sikert a márka szerelmesei között. Ízlés kérdése, nekem is kicsit "sok", ami a külsőt illeti. A beltér ugyanakkor pontosan azzal a kreatív, szerethető, anyagválasztásában is különleges "flair"-el jön, amit elvárunk egy ilyen múltú márkától.

Ha van autó, amiben nem jut eszembe, hogy egyetlen pillanatra is hiányoljam a belsőégésű technikát, az pont bármi, amin MINI felirat van. Vezetni, a villany adta előnyök szempontjából jobb, hiszen reszponzív és nyomatékos, a kis többletsúly jót tesz mind a rugózásnak, mind a "komolyságának", miközben pont olyan könnyedén terelhető, mint bármelyik elődje, a gokart génekkel.

A kényelem alapvetően soha nem volt a legfontosabb szempontok között a márka modelljeinél, hosszabb utakra nem kívánkozom vele, de a hétköznapjaimat szívesen töltöm egy ilyen vidám autóban, az akku méret pedig még a kisebb verzióban is elég arra, hogy ezt ki tudja szolgálni az autó. Nekem elektromosból, köszönöm, nem kell ennél "több".

Akinek nem volt az eszében a MINI, mint választható villany opció, annak ajánlom, hogy tegyen egy próbát vele. Igazán szerethető darab az összes.