Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

A Ferrarinál is készülnek az új időszámításra: beépülnek a villany és a digitalizációs kompetenciák is a márka DNS-ébe

2021. június 10. - Várkonyi Gábor Autóblog

A mai Futómű rovatban két témát jártunk körbe: hat évvel a dízelbotrány kirobbanása után úgy tűnik, még mindig nem ér véget a történet, és hamarosan érkezik a villany Ferrari.

105940475-1559232349684190164-car-ferrari-sf90-stradale.jpg

A Volkswagen a korábbi menedzsereitől kártérítést követelt a dízelbotránnyal okozott anyagi veszteség kapcsán. A 6 éve kipattant botrány becslések szerint eddig 30 milliárd (!) eurójába került a cégnek. Összesen 30 biztosító vett részt az egyezkedésben, amit 10 hét alatt bonyolítottak le.

A Ferrarinak pedig szeptembertől új vezetője lesz. Benedetto Vigna nem egy konkurens márkától, de még csak nem is az autóiparból, sőt még csak nem is luxusjavakat gyártó cég éléről érkezik a legendás olasz sportautó gyár élére. Vigna az STM Microelectronics cégnél töltötte előző éveit, és mikrochipek, valamint magas hozzáadott értékkel bíró technológia megoldások ismerője, többek között az Apple-nek is szállítottak, kiváló ismerője a Big Tech világnak. Ez a személyi változás jelzés értékű a Ferrarinál, ahol némi hezitálás után a jelek szerint eldöntötték, hogy tradíció helyett revolúció kell ahhoz, hogy az eddigi sikereiket folytatni tudják, hiszen a szabályozói környezet olyan rapid módon változik globálisan is, hogy az autóik aligha maradhatnak olyanok, mint eddig. Jönni fognak az elektromos Ferrarik, és jönni fognak a digitalizált szolgáltatások a Ferrarikban.

Hallgassátok vissza az adást a Millásreggeli Youtube csatornáján!

Kép forrása: Ferrari

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr7216587802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása