Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Kifutó kedvezmények, korrigáló autópiac?

2022. december 22. - Várkonyi Gábor Autóblog

A "megfelelő" körökben természetesen a szokásos gúnnyal fogadták a tegnap előtti hősük nyilatkozatát arról, hogy a csendes többség az autóiparban nem hisz "az egy szent útban".

320507815_1157147351838873_811784682953963726_n.jpg
Erről a három nappal ezelőtti cikkről van szó, amelyben Akio Toyoda ismételten kifejti, hogy az autóipar iránya technológiai értelemben továbbra sem determinált, és nem bölcs döntés előre szűkíteni a mozgásterünket, egyetlen lehetséges megoldásra feltéve mindent. Nos, Toyoda Úr a világ messze legsikeresebb autógyárát vezeti, és a fundamentalista zöldek szemében nem túl régen még a hibrid technológia támogatása volt az eszköz a morális felsőbbrendűség érzékeltetésére, amihez nem kellett több, mint egy vásárlói döntés. Kényelmes ez, nagyon. Azóta van jobb megoldás a technológia és a transzcendencia ötvözésére, és aki nem követi az újdonsült "államvallást", az ellen nyilván minden eszköz megengedett. Remek fórumok vannak ennek a jelenségnek a tanulmányozására a magyar oldalak között is.

Akio Toyoda ezúttal sem azt mondta, hogy nem jó a villanyautó. Azt sem mondta, hogy nem fog ebbe befektetni, ahogy arról sem volt szó, hogy visszavonná az eddig beígért villany modell offenzíváját. Mindössze árnyalta a képet, önmagához hű módon, és kimondta azt, amit én is tapasztalok, amikor két bor után, vacsora közben, szabadon beszélnek az autóipari szereplők, zárt ajtók mögött: a csendes többség nem hisz abban, hogy globálisan ez lesz az egyetlen megoldás. A vallási hév persze nem enged ilyen finom árnyalatokat. Vagy minden villany, vagy megyünk a pokolra...

Komolyra fordítva: nagyon érdekes év következik. Kulcs piacokon szűnnek meg a különböző támogatások villanyautókra, illetve PHEV autókra, utóbbiakra számos helyen már nem is érvényesek a korábbi, bőkezű juttatások és adókedvezmények.

Ami a legérdekesebb: Kínában egy utolsó "roham" jelei voltak tapasztalhatóak, mivel jövőre kivezetik a kedvezmények nagy részét, és egyenlő pályán kell majd mozogni a különböző koncepcióknak. Helyi szinten természetesen lehetnek különböző egyedi megoldások, juttatások, de a központi kormányzat teljesen más szabályozást követ, mint az EU. A kínai elektromos autó kompetenciák természetesen az átlagnál jóval fejlettebbek. Erre fókuszált az autóiparuk az elmúlt években, de közben nem hanyagoltak el más megoldásokat sem. Ha valaki megvizsgálja az elmúlt hónapok eladásait, hektikus mozgásokat láthat. Szeptemberről októberre például elég nagyot zuhantak a kábeles autók. Covid idején, ezer és egy gondtól terhelve, ez önmagában persze semmit nem jelent.

Őszinte kíváncsisággal tekintek a következő 12 hónapra, ami a kínai autópiacot illeti. Lehet, hogy mindennek ellenére folytatja a villanyautó az előretörését, de az is lehet, hogy egy ideiglenes üvegplafont láthatunk majd. Valami ilyesmiben hihet a világ legsikeresebb befektetője, Warren Buffett, akinek a neve valószínűleg azoknak is ismerősen cseng, akik életükben egy centet nem forgattak meg a tőzsdén. Az omohai orákulum 2008-ban, lassan 15 éve fektetett be az azóta Magyarországon is ismerté vált BYD-be. Több, mint 20% a részesedése abban a kínai autógyártóban, amelyik az elsők között kötelezte el magát az "all electric" stratégia mellett.

Buffett másfél évtizedig nem nyúlt a csomaghoz. Idén elkezdte csökkenteni a részesedését, már csak nagyságrendileg 15% van az alapkezelője tulajdonában.

Egy értelmezés szerint nagy rizikót lát a kibontakozó USA-Kína kereskedelmi háborúban. Elképzelhető. A másik értelmezés szerint ugyanakkor a kínai villanyautó piac növekedési korlátai lebegnek a szeme előtt. Nem tudjuk, de a tajvani TSMC-be nagyobb potenciált lát, a befektetései alapján.

Eközben Németországban a villanyautók egyik legfőbb szószólója, Ferdinand Dudenhöffer arra figyelmeztet, hogy a tölthető autók piaca az idei 27,8% piaci részesedésről jövőre 21,3% százalékra eshet, 2024-re pedig megfeleződhet, azaz 14% környékére apadhat az arányuk az új autó piacon. Az ok: rendkívüli áram drágulás, nagyon magas elektromos autó árak, és ami a legfontosabb: jövő év végén kifutó állami támogatások, amelyeket 2023-ra is jelentősen csökkentenek. Dudenhöfferről annyit, hogy rendkívüli módon elkötelezett a villanyautózás iránt, számos javaslattal bombázta a német törvényhozást annak kapcsán, hogy hogyan lehetne hosszú távon kedvezmények sorával kicsikarni a váltást "csak villany" irányba. Az EU döntését is alapvetően helyeselte a tiltásokkal kapcsolatban.

Ezúttal is egy megoldást lát: tovább kell szubvencionálni a villanyt, és drágítani a belsőégésűt. Valahogy mindig ide jutunk. A villanylobbista szerint 2025-re feláll az európai gyártáskapacitás, és lesz elég villany autó, ami valamivel csökkenheti is az árakat. Hát, lesz honnan csökkenni.

Ami pedig a Teslát illeti: továbbra is mellőzöm a témát, amennyire lehet. Kellemetlen a fanboyokkal vallási háborúba keveredni, és értelmetlen is, tehát a lehető legszikárabb, legszűkszavúbb módon adom hírül, hogy a "kedvezmények nélkül áruló" márka különböző nyílt és bújtatott módokon éppen jelentős kedvezményeket ad világszerte, hogy mentse az utolsó negyedévét. Sok ezer euróban mérhető engedmények, ingyen töltés a superchargeren 10 000 kilométer erejéig, szinte piactól függetlenül. Arról lehetett korábban olvasni, hogy eladási nehézségeik vannak azon a piacon, ahonnan a profitjuk jelentős része származik, azaz Kínában, de hasonló jelenségek tapasztalhatóak minden nagy piacon. Ez újdonság a márka életében, és az elemzők egy jelentős részét meg is lepte mindez. Az éppen egyébként sem túl fényesen teljesítő részvények kapcsán további korrekcióra számítanak.

Egy év múlva látni fogjuk, hogy a villany következő diadaléve, vagy a realitás megérkezése lesz-e 2023.

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr10018008244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Világnézet Netes Napló · vilagnezet.blog.hu 2022.12.24. 11:28:35

A napenergia termelési kiegyenlítése az ami erőt is adhat és vissza is foghatja az elektromos autózást igazán nagy tömegméretekben.
1. Bizonyos fokig előny is lehet, hiszen elektromos autó akkumulátorában tárolni lehet a napenergia által termelt áramot és akár a háztartási esti kiegyenlítésre vissza is adhat ebből.
2. Hátrány, hogy ez csak néhány napos besegítés és az évszaki termelés kiegyenlítésre alkalmatlan.

Tehát keresni kell olcsó és hatékon és természetvédelem szempontjából áramtermelő forrást, ami nem napsűtés érzékeny ennyire. Ez lehet hazánkban:
1. Szélerőművek
2. Geotermikus energiával hatott áramtermelés. Pölö stirlin generátorok.
3. Illetve lehetne még víztömegben tárolt napenergia is .... ami vízierőművel termelne hiányzó időszakban.

csorsza 2022.12.26. 20:00:01

@vilagnezet.blog.hu:
1. Nincs elég szél Magyarországon.
3. ?
süti beállítások módosítása