Néha nem tudom eldönteni, különböző kialakuló mániák kapcsán, hogy a média hájpot generálók adott pillanatban komolyan gondolják-e, amit írnak, vagy teljesen tájékozatlanok, vagy nem is érdekli őket az igazság különböző szeleteinek a kibontása, vagy csupán vér cinikusak.
Szórakoztató, ahogyan most éppen megvilágosodik mindenki, és az elektromos autózás kapcsán úgy tesz, mintha ott se lett volna, amikor mindenhonnan az folyt, hogy pikk-pakk itt az átállás, aki lemarad, az kimarad.
Most ugyanezzel az elánnal írják meg az ellenkezőjét, legalábbis erre következtethet a témában kevésbé jártas média fogyasztó, egy rögtönzött nemzetközi sajtószemle alapján.
Ne legyünk álnaívak. A kattintáshoz lassan már a szélsőséges pozíció sem elég, a végletesség már-már minimum követelmény. Most éppen a megdöccenő villanyautó értékesítési növekedés szolgál alapul arra, hogy a tegnap még a magaslatokba emelt "jövő" technológiája meg legyen kérdőjelezve.
Mindig mozgatni kell a narratívát, az ingát lendíteni kell, a körforgás nem állhat meg, úgyhogy most éppen egy csokor rossz hír van körbe futtatva a villanyautózás kapcsán.
Semmi egyéb nem történik, mint amit alapvetően is előre lehetett látni. Az autógyártóknak pozíciót kellett felvenni egy technológiai és üzleti transzformáció kapcsán. Van, aki túlbuzgósággal, van aki realizmussal, van aki szkepszissel fogadta azt, amit maga körül látott. Van olyan is, aki menet közben változtatott álláspontot.
Az, hogy egy növekedési pálya nem úgy néz ki, hogy húzunk egy meredek vonalat a végtelenbe, ne legyen már meglepő senkinek. A villanyautózás, mint megatrend az autóiparban, nem fog visszafordulni. Tiltások nélküli piacokon nem lesz ugyanakkor egyeduralkodó, és nem olyan ütemben fog terjedni, ahogyan azt az evangelizálók harsogták.
Ahogy korábban írtam: aki akarta, már megvette az elmúlt években az elektromos autóját. Az infláció szerte a világon megeszi a vásárlóerőt, így azok száma, akik megengedhetik maguknak a drága elektromos autót, főleg állami ösztönzők nélkül, egész egyszerűen csökken. Eddig az volt a játék a tőzsdén, hogy előre a fényes jövőbe, csak villanyt fogunk gyártani, és a vevők gond nélkül ki fogják fizetni a jelentősen magasabb összegeket is, az infrastruktúra kérdés pedig varázskéztől megoldódik, most meg az a sztori éppen, hogy "lassabban fog mindez megtörténni", és a piaci realitások tükrében újra kell tervezni a stratégiát.
Eddig is a legizgalmasabb kérdésnek gondoltam a megfelelő időzítés ügyét. Az, aki fejetlenül rohant bele a hülyeségbe, elég rosszul áll éppen, mert jelentős pénzeket kell leírnia. Az, aki kivárt, illetve párhuzamosan figyelt oda a "mag" tevékenységére és a "jövő ígéretére", a jelen állás szerint nyertesként áll előttünk.
Nem vagyunk ugyanakkor a végén az átalakulásnak, és továbbra sincs tuti recept arra, hogy mennyi pénzt és figyelmet kell fordítani a különböző tevékenységekre. A csak villannyal foglalkozó cégeknek ez a kérdés nyilván egyszerűbb. A tradicionális nagy gyártóknak ugyanakkor nehezebb, mint valaha, mert tejködben mennek padlógázzal. Ha a kezdeti botlások és hatalmas leírások alapján túlóvatoskodják a következő időszakban az elektrifikációt, akkor duplán veszíthetnek. Egyszer azzal, hogy túl hamar és túl egyoldalúan fektettek az új technológiába, egyszer meg azzal, hogy érthető spórolás okán ütemet tévesztenek, és pont akkor nincsenek labdánál, amikor a játék felpörög.
Vannak tényezők, amelyek tovább nehezítik a kérdést. A világgazdasági kilátások, a geopolitikai feszültségek, az erősödő szélsőségek – fejlett demokráciákban is –, és a fennálló törvények egyaránt kemény terepet jelentenek.
Máshogy áll a játékhoz az, akinek van ereje, türelme és tartaléka kivárni azt, hogy megszilárduljon egy új rend, és másként reagál és kommunikál az, aki tudja, hogy egy, legfeljebb két dobása maradt, mielőtt végleg fel kell állnia az asztaltól.
