A tervezése 40 éve kezdődött, 1989-ben kellett volna debütálnia, és eredendően 3 milliárd márkát szántak fejlesztési költségekre.

Az első 12 hengeres széria modellje volt a Stuttgartiaknak. A CAN-Bus is ebben a modellben lett bevezetve, és dupla üvegezéssel is itt találkozhatott az anyagilag potens vásárlókör először.

Olyan komfort, olyan biztonság, olyan luxus nem létezett addig a kategóriában, mint amilyet a W140 tudott kínálni. A korszak, a történelem nem feltétlenül volt kegyes a "bálnával". Nem várt média figyelmet generált, és nem feltétlenül jó értelemben.

Bár a kritika alapvetően Németországban volt hallható, a fő piac is itt volt. A 406 000 fölötti limuzin és 26 000 Coupé közel negyede ott kelt el.

Az egyesülő Németországban, ahol az egykori NDK területén milliók élték meg a teljes létbizonytalanságot a kilencvenes évek elején, ahol a nyugati gazdasági körök kelet-németek szempontjából és megéléséből ugyanazt a kíméletlen rabló privatizációt folytatták, mint amit a kelet-európai országok is megéltek, az S-osztály lett az abszolút szimbóluma a szociálisan totálisan érzéketlen bankárhadnak.

Keletebbre még szomorúbb sors és imázs várt a zseniális Bruno Sacco által tervezett W140-re. Itt az első számú választása lett a fajsúlyos bűnözőknek, akár öltönyben űzték az ipart, akár susogósban.

Sacco későbbi években jogosnak nevezte a W140 dizájnjával kapcsolatos kritikák egy részét. Sokan úgy érezték egyébként, hogy az S-osztály jellege tükrözte a cég akkori helyzetét és állapotát. Nagy, feleslegesen nehéz, és a kor szellemére lassan reagáló cég érzetét keltette az akkoriban a veszteséges működésbe éppen belekóstoló stuttgarti cég.

Minden észrevétel jogos ugyan az S-osztállyal kapcsolatban. Számomra ezekkel együtt is egy ikon. Egy olyan korszak csúcsa, ami nem jön vissza többet. Ilyen autót végtelen önbizalommal és meginoghatatlan, sztoikus nyugalommal lehet csak a piacra vinni. A legnagyobb kritikusoknak is be kellett ismerniük annak idején, hogy a világ -akkor- legjobb autójával van dolguk. Minden egyes részletéből áradt, hogy itt nem az volt lényeg, hogy mi a legésszerűbb, hanem az, hogy mi az aktuálisan legigényesebb, legbonyolultabb, legkifinomultabb megoldás. A PC pedig már velünk volt akkor is, de messze nem volt ilyen romboló és omniprezens módon, mint ma, a W140 a puszta létével egy hatalmas bemutatás volt, amit sokan már akkor sem bírtak, éppen ezért, elviselni.

Sajnos a kipusztulását is pont az okozza, ami akkor a fölényes mivoltát: eszméletlen összegekbe kerül egyben tartani. 2020-ban már Németországban is csak kevesebb, mint 4800 darab volt forgalomban, és kiindulhatunk abból, hogy aki mostanáig képes volt vigyázni rá, az talán innentől már végképp fog, hiszen 30 éves autókra lényegesen kedvezőbbek az adózási feltételek ott is.

Egyet biztosan tudok mondani: aki egyszer utazott egy ilyenben, vagy vezetett egy ilyet, annak meghatározó autós élménye lesz a W140-ben eltöltött minden pillanat.

A félretolt középső légbeömlőt a műszerfalon, azt nem tudtam soha megszokni. Volt egy rövid ideig ilyen autóm, több, mint tíz éve, eléggé el volt fáradva szegény, de a sávváltás gondolata elég volt ahhoz, hogy mindig legyen hely ott, ahová néztem.

Ebben a videóban megszólal a sorozat összes modelljének aktuális vezető tervezője.