Az elmúlt napokban több helyen lejött a bombasztikusnak szánt hír arról, hogy a Stellantis vezetése úgy döntött, hogy a milliárd dollárért kifejlesztett Giorgio architektúra, amivel még a megboldogult Sergio Marchionne kapitányságával tervezték visszavezetni a márkát a dicsőségesebb időkbe, lapátra kerül.
Hogy érintett? Nyilvánvalóan fáj. Ezt csak egy lelke legmélyebb bugyráig emocionálisan az autókhoz vonzódó rajongó értheti meg. Kidobják azt, amitől igazán zseniális, igazán izgalmas, igazán kívánatos volt az Alfa ismét, hosszú évek óta? Nem voltak rosszak korábban sem, félreértés ne essék. De a kompromisszumhalmok között lavírozva kellett alkotniuk, és amikor olyan féktelenül és szenvedélyesen szeretni akarta az ember a 159-est, vagy a Giuliettát, akkor egy kicsit "hide the pain harold" arcot vágott az, aki emlékezett arra, milyen volt keresztbe veretni egy 75-össel. A szerelem lángja azért semmit sem csökkent, sőt, pont az említett két típussal lépett egy olyan szintet a kapcsolat, mint amikor a bővérű nő, – aki ezredszerre is hülyét csinált belőled, mégsem tudod elengedni –, egyszer csak "háziasodik". Az elmúlt évek Alfái kifejezetten megbízhatóak voltak, ezt nagyon nagy mintából dolgozva tudom mondani. Részben persze azért is van ez így, mert nem költöttek arra, hogy szétreszelgetett tejes doboz méretű motorokkal kergessék a CO2 szinteket. Inkább megvették a Teslától a mentesítő kvótákat. Tulajdonképpen köszi Elon, kaptunk még pár évet.
Aki vezetett Giuliát, vagy Stelviót, az tudja, hogy az ember-gép interfész igazi old school formátumát hozták létre az olaszok. Minden eltöltött pillanat a Giuliámban egy váratlan szerelembe esés első napjainak eufóriáját adja. Egy kiadós szerpentinezés meg a beteljesülés maga.
Tudtam, hogy egyszer vége lesz, és azt is, hogy nem fog sokáig tartani, amíg a rideg valóság rá nem rúgja az ajtót erre az utolsó megmaradt kis csodavilágra. Nincs lehengerlő média, értékesítési és termékmenedzseri gépezet mögöttük. Olyan volt csatába vonulni a két nemes lovaggal, a két Giorgio platformos modellel, mint amikor a könnyűlovasság tankhad ellen indul. Annyi vigasztal, hogy derekasan, kivont kardallal, szenvedéllyel küzdöttek. Én megtettem a magam részét, vétellel szavaztam.
Amikor az egész projekt elindult 7-8 éve, akkor nem számoltak azzal, hogy akkora szerepe lesz az évtized végére az elektrifikációnak, hogy nem lehet majd nélküle labdába rúgni. Mivel az elsődleges tervezési szempont a vezetési élmény, a súlyeloszlás, a gyors váltó, és a merev karosszéria körül mozgott, egy PHEV kompatibilis struktúra csak zavarta volna azt a tökéletességet, amit végül összehoztak, azokban a kérdésekben, amik igazán fontosak voltak. Az eredmény egy szép kerek szám veszteségként történő leírása lesz. Néhány tízezer zokogó rajongó méltatlankodása mellett fogják elföldelni a "Giorgiót", akik nem értik, hogy miért nem marad számukra annyi hely az autós ökoszisztémában, hogy élvezzék azt, ami szerintük igazán számít egy autóban: hagyomány, vezetési élmény, szépség.
Kevesen vagyunk, na. Egyre kevesebben leszünk. A léc egyre magasabbra kerül, az autók élvezetét elérhetetlen luxussá teszik. Az egyik szemem sír, mert ez kétségtelenül egy korszakhatár, a másik, ha nem is nevet, de legalább figyel, mert ha nem lenne Stellantis, és nem lennének az olaszok mellett számolni is tudó figurák, akkor Alfa Romeo sem maradna már sokáig. Akkor nem egy platform elvesztését siratnánk.
Így reménykedhetünk abban, hogy megtalálja a helyét az új világban az a márka, amely úgy határozta meg az autózást, és a hozzá köthető érzelmeket, mint nem sok más cég, a "régi" világban.
Tovább kell lépni. Nem tehetünk mást. Bízni kell abban, hogy marad egy "niche", ahol a villanykorszak hajnalán lefektetik az alapjait annak, hogy kötődést, birtoklási vágyat gerjesztő modellekkel örvendeztessék meg azokat is, akiknek az autó soha nem lesz puszta használati tárgy, vagy helyváltoztatási eszköz. A Giuliámat megőrzöm, amíg élek, gyári állapotban, és hálával gondolok arra, hogy megérhettem, hogy nem online rendelve, hanem értékesítővel, autószalonban konfigurálva, hetekig agyalva, "kikeverhettem" azt az autót, ami igazán tetszik.
Forrás
