Egy olyan időszakban, ahol még a prémium autók palettáján is a rendrakás, a szűkítés a meghatározó irány, ápolni ezt a dekadenciával azonosítható kategóriát már-már lázadó hozzáállás. A prognózisok ugyanis nem túl nagy nyitott tetős igényeket jeleznek előre, annak ellenére sem, hogy az Egyesült Királyság és Németország a két legnagyobb kabriós piac az EU-ban. Túl nagy luxus lett másod vagy éppen harmadautót fenntartani adózási szempontból, ráadásul a gyártók zöme teljesen el is búcsúzott a kategóriától. Kérdés, hogy mi volt előbb, az igény csökkenése, vagy a kínálat csökkenése. A kétezres évek közepén még éppen reneszánszukat élték a főleg kemény tetős kabriók. Azóta szép lassan kifutott a Peugeot-tól kezdve a Volvón át a Fordon keresztül szinte minden gyártónál ez a kategória. Sajnos, mert sok üde színfoltot és pár igazán elcseszett arányú potrohos autót is köszönhettünk ezeknek a próbálkozásoknak.

Mára lényegében a prémium gyártók felségterülete lett a négy üléses nyitott tetős autó, ezen belül is stabil nagyságnak számít a minden generációban csodálatosan szép hármas kabrió. Pardon, hát, már négyes, második kiadásban. Ráadásul M440i verzióban. Ezt csak xdrive-val együtt lehet kapni, 374 lóerős kivitelben, automata váltóval, 4,9 másodperc alatti gyorsulási adattal. Ezzel lepett meg a BMW erre a hétvégére, és történetesen pont Balatonra kellett mennünk, és a nagybetűs, tökéletes nyitott tetős időt fogtuk ki.

Vettem pálya matricát. Hogy minek, azt nem tudom, mert sejthettem volna, hogy céltalan és élvezetes lődörgés lesz ebből. Bár egy kifejezetten erős verzióról beszélünk, ezzel a szép zöld színnel, – amit messze nem ad vissza a kép –, világos belsővel együtt egy elegáns, úrias, visszafogott darabot állítottak össze az importőrnél, amit ehhez méltó módon igyekeztem mozgatni. Szokásomtól merőben eltérő módon meg tudtam közelíteni a gyári fogyasztási adatot, közelebbi adatok nélkül legyen elég annyi, hogy bőven 10 liter alatt jártam meg vele Szigligetet.

Én ugyan nem tartozom azok közé, akik szeretnek fogyasztásról írni egy autó kapcsán, mert nekem ez olyan, mintha egy gasztro blogger ételek és ízek kapcsán kalória adatokban merülne el, ebben az esetben azért tartom mégis fontosnak említeni, mert sokat elárul arról, hogy milyen karaktere van a 4-esnek.

Nem azért mész vele lassan, nem azért andalogsz vele, mert nem ad meg mindent ahhoz, hogy engedj a birizgálásnak, és taposs oda rendesen... Tudja azt a műfajt is, hiszen hang, karosszériamerevség, a márkára nagyon jellemző kormányérzet, minden ott van ahhoz, hogy gyorsan vezess. Belőlem mégsem ezt hozta ki. Az idő, a táj, a hangok, az illatok, a lassú pillanat hosszú kiélvezése a napirendi pont ezzel az autóval.

A közepes méretű nyitott tetős BMW, mint műfaj, az én fejemben egyet jelent a még tisztességesen elérhető polgári jólét fogalmával. Sikeres orvosok, ügyvédek, magukat megajándékozni akaró, karrierjük második felét élő mérnökök vágyának a leképeződése. A vászontető egy ilyen autóhoz szerintem jelentősen jobban illik, mint a lemeztető, mert egy fajta tudat alatti jelzése annak, hogy nem KELL mindennap használni az autót. Ha nem olyanok a körülmények, ott a második, vagy a harmadik elérhető autó is családban. Nem volt ez mindig így, de én kifejezetten örülök, hogy a vászon újra divat ebben a kategóriában, főleg úgy, hogy sem hangszigetelésben, sem egyéb módon nincs már hátránya a lemezhez képest, viszont könnyebb, és egyszerűbb vele szép arányú autót csinálni.

Első autós kabriós életmód esetén viszont kitartanék a lemez mellet, ha lehet választani, mert az úgy egy más műfaj.

Van ebben az egész szubkultúrában valami békebeli, valami nagyon élet igenlő, boldogságot hajszoló, pillanatot megélő hangulat. Hibás ezt magamutogatással azonosítani. Üres úton, távol a város zajától, kettesben mágikus órákat lehet a végtelenbe nyújtani.

Hat hengerrel, decens összeállítással a középső BMW kabrió az egyik, ha nem a leghitelesebb képviselője ennek a kategóriának. Semmivel sem hasonlítható össze a csomag.