Az "International Association of sustainable drivetrain und vehicle technology research" egy olyan szervezet, amely 171 szakembert tud a soraiban. Ezek a szakemberek kutatók, mérnökök, különböző hajtások szakértői.
A Focus értesülései szerint ez a szakembergárda nyílt levéllel fordult az Európai Bizottsághoz annak érdekében, hogy változzon valami azzal kapcsolatosan, ahogyan a villanyautókat jelenleg politikailag, adózásilag és környezetvédelmi hasznukat tekintve megítélik Európában. A szakemberek kiemelik, hogy a villanyautózásnak központi szerepe van a klímacélok elérésében, ugyanakkor a "széppé számolásukat" sürgősen meg kellene szüntetni, mert alapvetően elhibázott szubvencionálási politikához vezet, hogy zéró CO2 kibocsátással számolják még mindig a villanyautókat, minden más alternatíva esetében ugyanakkor inkább a kedvezőtlenebb statisztikai adatok felé hajlanak.
A Focus újságírói drasztikusan fogalmaznak, szerintünk készülőben van egy dízelbotránynál is nagyobb skandalum, ha végre kiderül, hogy a klímacélokban megfogalmazott CO2 kibocsátási szinteket jelentősen meg fogjuk haladni Európában, mert a villanyautók nem fogják a várt csökkentést hozni, mert eleve hibás percepciók mentén számolják az előnyeiket. Az egyik központi érve a kutatóknak, hogy mindegy egyes új elektrifikált autó plusz fogyasztóként tekintendő, mert a megújuló energia felhasználása már most is teljes mértékben le van kötve, így zöldülő energiamix mellett sem tekinthetünk "tisztának" egy villanyautót, már csak azért sem, mert a terjedésükkel az energia igény jelentősen gyorsabban nő, mint ahogyan az energiamix zöldülni képes. Ennek eredményeképpen a kumulált CO2 kibocsátási szint 2030-ra a duplájára fog nőni a mostani értéknek, és ez értelemszerűen nagyságrendekkel rosszabb érték, mint amit az EU remél.
A tanulmány szerint a korrigált számokkal egy átlagos villanyautó, (a példában egy ID.3 szerepel) 15 éves használati idő és 220 000 kilométer alatt 14 tonna helyett 30 tonna szén-dioxiddal terheli a légkört, ha a hálózatról töltik. Otthoni napelemmel ez nyilván nem így van.
Ebben a relációban egy dízel-hibrid, ami 33% bioüzemanyaggal és 67% fosszilis alapú üzemanyaggal van tankolva, az életciklusra nézve jobb mutatóval jön ki.
A villany esetében az infrastruktúra kiépítést nem is vették még figyelembe.
Az 1,4 milliárd állományban lévő autó esetében is lényeges klíma tehermentesítő lehetne az eddig blokkolt szintetikus vagy bio üzemanyagok szélesebb körű használata.
A 171 szakember a már sokszor említett technológia semlegességet továbbra is nagyon fontos alapnak tartaná a rendeleti út helyett.
A Focus újságírói kiemelik, hogy még ha egyet is értene az EU bizottsága a tanulmánnyal, Európában aligha változna már bármi is, a gyártók zöme feltette egy lapra a jövőjét, ugyanakkor a szélsőséges kedvezmények villanyautók vásárlása kapcsán hibás számítások alapján vannak elosztva, ráadásul érzékelhető egy tendencia a politika irányából, mely jobbnak látná ezt a tényt inkább elhallgatni. Ismerős ez egy olyan időből, amikor egy másik technológia kapcsán is túlestünk itt Európában a ló túloldalára.
Ellentétben számos egyéb szervezet, például a Transport & Environment és ehhez hasonló egyletek nyilvánvaló lobbi céljaival, a kutatókból és szakemberekből álló gárda ténylegesen függetlennek tekinthető.
A tanulmány angolul itt olvasható.
A Focus cikke pedig itt.