Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

A "zéró emisszió" nevű utópiát úgy tűnik, hogy beéri a valóság

2022. október 14. - Várkonyi Gábor Autóblog

Tiltások, "zöldítések" és társadalommérnökösködés hevében egymásra licitáltak a kormányok Európában, főleg ami az autóipar szabályozását illeti.

311212255_598131865436432_1170841774412966935_n.jpg

8-12 év múlva a tervek szerint Európában már csak villanyautókat lehetne forgalomba helyezni. Ennek következményei gazdaságilag beláthatatlanok, ezt évek óta írom. Úgy tűnik, hogy ezt kezdik belátni a döntéshozók. Legalábbis egy részük. Olasz és osztrák népszavazási kezdeményezések vannak a belsőégésűek tiltása ellen.


A briteknél pedig egy kormányzat által rendelt háttéranyag miatt valóságos földrengés készülődik a témában. Lehetett volna irreális törvények elfogadása előtt is foglalkozni hatástanulmányokkal, akkor az egész bohózatot megspóroltuk volna. Jobb későn, mint soha. Már csak EU szinten kellene rádöbbenni ugyanerre.

Röviden összefoglalva: 400 milliárd fontba kerülne a briteknek az átállás, miközben 76 milliárd fontnyi "előnyt" származtatnak abból, ha 2030-tól csak elektromos autókkal lehetne közlekedni.

Adó kimaradások, töltéssel elvesztegetett munkavállalói idő, infrastruktúra kiépítés 99 milliárd fontja, sokáig lehet sorolni. A britek tanulmánya ráadásul arra jut, hogy a megtakarított emisszió fele elvész a felfutó elektromos autó gyártás kapcsán. A ritka nyersanyagok bányászatát nem is vették bele ebbe.

Botrányos pénzpazarlásról, gazdasági armageddonról, munkahelyek pusztulásáról, kínai függésről, belvárosi elitek valóságtól elrugaszkodott terveiről, erkölcsi fölény hamis tudatában tett lesajnáló megjegyzésekről a hezitálok kapcsán, átlag családok individuális közlekedésének ellehetetlenítéséről beszélnek a képviselők, függetlenül attól, hogy konzervatív, vagy munkáspártiakról van szó. Van aki kiemelte, hogy a kormányzati döntéshozók tudatosan vezetik félre a kérdésben a közvéleményt, hiszen tudják, hogy nem kivitelezhetőek a tiltások. A törvény mögött "nincs demokratikus felhatalmazás", azaz az emberek többségének az akarata ellen akarják keresztül vinni a zöld lobbik által űzött politikusok. Mondják a politikus társak...

Csupa olyan dolog, amiről szintén évek óta írok. Miközben sok képviselő, hozzám hasonló véleményt megfogalmazva, kiemeli, hogy helye van az elektromos autózásnak a jövő közlekedésében, de a költség/haszon elemzésnek stimmelnie kell. Hétről hétre izgalmasabb ez a történet.

A képviselői véleményeket és a tanulmányt itt lehet olvasni.

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr4117954064

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

W12petrol 2022.10.14. 18:57:09

na végre már Hála a JóIstennek!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.15. 12:38:05

Így igaz.

A villanyautó alapvetően unatkozó,. dúsgazdag homokosok furcsa hobbija.

csorsza 2022.10.15. 13:03:06

Bohóc bürokraták.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.15. 14:41:10

Valamennyire értem én a zöld ábrándokat, a bolygó továbbszennyezése elleni olykor kétségbeesett vagy dühös tiltakozásokat. A baj csak az, hogy egy hatalomittas okoskodó bürokratacsoport úgy csinál, mintha máris megvolna a megoldás. Betiltják az autót és kötelezővé teszik az elektromos autót, és csókolom. Mintha ez a megoldás működhetne. De nem működik, óriási várható nyersanyaghiányról beszélnek páran, hihetőnek látszó problémákat elmondva, gyanakodva fogadom az elektromos autó környezetbarát életciklusáról szóló elnagyolt érveket és kalkulációkat is, és sajnos nem tud a marketing arról sem meggyőzni, hogy itt nem egy gyártói és forgalmazói érdekek kiszolgálásáról szóló hadjáratot látunk. A világ úgy alakult, hogy rengeteg autóra van szükség, mert az embereknek sokat kell utazniuk a munkájuk végzése érdekében, és a tömegközlekedés kényelmetlenségekkel jár, amit sokan nem vállalnak, még akkor sem, ha a városvezetések megpróbálják megfojtani a dugódíjakkal és parkolódíjakkal a városi autózást. Egész pontosan a gazdagok kiváltságává emelik, akiknek nem gond a díjak kifizetése. Ez így nem megy. Ha már ránk kényszerítetik a sok autózást, akkor ne üssenek bennünket miatta a másik kézzel. Itt igazságtalanság történik.

De bizony meglehet, hogy nincs itt az ideje az igazságnak, a Föld klímája és víztartalékai veszélybe kerültek, fel kell adni a kényelmet. De akkor magyarázzák el ezt, és vállalják azt, hogy ők maguk nyíltan a kényelem ellen szólalnak fel, ne sunnyogják el, a mindenféle sarcokban bízva, a személyes kiállás terhe nélkül. A bürokraták ráadásul mindig szégyentelenül jómódúak, akiknek jut villanyautó, jut parkoló, hiszen az egész rendszer az ő védelmükre készült, és teljesen hiteltelen marad az időnkénti feltűnésük a környezetvédelmi megmozdulásokon és a propagandafotókon. Ha kényelmetlenséget kell vállalni a jövő érdekében, akkor az átlagember, akinek ebből a legtöbb kijut, érthetően várná el a választott vagy nem választott vezetőktől is a kényelmetlenségekből való észrevehető részvállalást, ez itt a probléma. Az nem válik be, ha Karácsoly Gelgely a fotósok kedvéért tesz egy kört a biciklijén, majd egy mellékutcában felveszi a szolgálati luxusautó. Nekem van jó ismerősöm nagyobb vidéki városban, aki esőben is biciklivel jár a munkahelyére, mert ott a tömegközlekedés kényelmetlenebb ennél is, és ő tényleg életmódszerűen vállalja az autómentes közlekedést.

Az európai törvényhozók még nem tudták velünk elhitetni az őszinte jószándékot. Megmaradtak kiváltságosoknak a gyanús ügyleteikkel, elsikált disznóságaikkal, és most az ő parancsukra kellene az átlagautósnak egy másik, drága autót vennie, és kínlódni a hátrányaikkal, az elöregedés, értékromlás eddig nem ismert formáival. A benzines autókból a gyártók mára kihozták, amit csak lehet, az autók jók és megbízhatók, bár vannak rendszerszintű problémák. A villanyautók etetésével nehézségek vannak, most a háború miatt az áramüzemanyag ára is szépen emelkedett, mindemellett az átállás semmit nem csökkent a zöldek vesszőparipája, a parkolás nehézségein, ráadásul csak nyílt erőszakkal rekeszthetnek el utcákat, negyedeket az autóforgalom elől, az elég ostoba ötletnek tűnő "sétáló város" koncepciónak a választási ígéretekben mindig felbukkanó víziójáért. Ez így nem megy.

birkamenet 2022.10.16. 00:20:26

Na ez igy marhaság az egész blogposzt ahogy van. Ellenőrizetlen és ligikailag is számokkal dobálózik. Azt sem veszi figyelembe, hogy az e-autónál pont hogy jó, hogy kevesebb adóbevétele lesz az államnak, ez ugyanis abból adódik, hogy kevesebb alkatrész kell bele, ezáltal meg éppen extra hozzájárulsz a környezet és energia kiméléshez. Mivel hogy ezt a sok tucatnyi dolgot nem kell globálisan termeltetni meg ezer kilométeteket szállittatni, stb.

A ruszkik háborúja által kiváltott globális olaj- meg gázár sokkok kellős közepén meg kimondottan félkegyelműség propagálni a fosszilis energiahordozók kiváltása ellen.

Mint minden új technikai esetén, az e-autók esetében is teljes vakságra utal azon lamentálni, hogy most éppen ez meg ez miatt a villanyautók nem is hozzák ezt vagy azt a részeredményt és ezzel megbuktak. Laborok ezrei kisérleteznek az e-technika fejlesztésén, mindig lehet hallani közleményt, hogy a technológia javul.

Van annyira értelmes dolog ma a villanyautók ellen hadakozni, mint a 90-es években a mobil telefonok ellen, mert hát ugy két kilót nyomnak, oszt az akkut meg napona kell tölteni. Oszt ma meg már az egész életed a 30 dekás smart phoneodon játszódik ke.

birkamenet 2022.10.16. 00:35:28

@Androsz:

Nem a stadionokra kellett volna elherdálni a sok 1000 milliárdos EU támogatást, meg nem kellet volba ruszki energia gyarmattá válni, hanem jövő otientált gazdságot kellett volna fejleszteni. Oszt akkor nem rinyálna magyar NERetlen társadalom, hogy há hogy a f. szba cserélje le az átlag 18 éves csotrogányát e-autóra?

különvélemény 2022.10.16. 05:20:18

@birkamenet:
Nem váltunk gyarmattá, azok vagyunk több, mint fél évszázada.
Építünk atomot, meg kiépítettük, ahova csak lehet a csatlakozásokat a környékbeli csővezetékekhez.
Fizikailag ennyit lehet tenni, de a balos haverjaid nyilván megoldották volna varázsütésre, ahogy az EU-s degeneráltak is szokták, amiről a cikk is szól. Rájuk nem vonatkoznak a fizika törvényei, sőz a fizika alkalmazkodik majd a vágyvezérelt idiotizmusukhoz.

különvélemény 2022.10.16. 06:04:41

@birkamenet:
Az energiaárak is a sötétzöldek miatt ugrottak meg, a ruszkik csak tovább tolták.
Itt a FT 2021 szeptemberi cikke, amin jól látszik, hogy jóval a háború előtt elszálltak az árak, 15 euró környékérők 70-re, ami durván ötszörös áremelkedés a cikk megírásáig.

www.ft.com/content/b1ce2232-b25a-4fd9-9b80-04da79fa68b9

birkamenet 2022.10.16. 10:08:44

@különvélemény:

Mi van te leghaszontalanabb bértroll bulgár birka, ellentmondasz orbán gazdádnak, hogy nem is Brüsszel miatt van 17-szeres rezsiszámlád? Há akkor miről fog Nemzetikonzultálni a kétmillió értelmi fogyatékos birkatáborod?

Abba meg bele se merek gondolni, hogy mi lenne most ezzel az országgal, ha orbán főispánod 500 stadion helyett 500 hulladék, geotermikus energia stb hasznositó erőművet épített volna?

nemecsekerno_007 2022.10.16. 10:38:42

Ilyen ez a fasiszta matek és a náci fizika.

:)))))))))))))

2022.10.16. 10:59:17

m.hvg.hu/zhvg/20200924_eu_klimavedelem_ifo
No komment.
Várkonyi úr,csak igy tovább.

CCnick 2022.10.16. 11:45:00

remélem birkaretardunk egyedül él a kis szuterénjében mert sajnálnám azokat akinek ezzel a háborodottal osztoznia kell az életen.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2022.10.16. 13:35:02

@birkamenet: Arról panaszkodni, hogy sok pénz ment el a stadionokra, ma már csak annyira hasznos, mint a honfoglaláson siránkozni. Az a pénz már nincs. Az EP jóval az után találta ki, hogy nosza, mindenki váltson villanyautóra. Addig nem lehetett előre tudni, hogy ezt a marhaságot kötelezővé fogják tenni. Ne a régi pénzt sirasd, hanem azt találd ki, nagyokos, hogy ma miből és hogyan kellene villanyautót gyártani, vásárolni és üzemeltetni. Az, hogy a becslések szerint nincs elég nyersanyag az akkumulátorokhoz, nem lesz megoldható pénzzel. Van, amikor a pénz csak haszontalan papír. "Amikor a fehér ember megmérgezte az összes folyót, elpusztította az összes vadat, kivágta az összes fát, a fehér ember akkor majd rájön, hogy a pénz nem ehető." Nem csupán annyiról van szó, hogy a villanyautó drága és a kötelezővé tett váltás sokba kerül az embereknek, gond van a gyártással és még több gond van a fenntartásukkal, a feltöltés lassú, egyre drágább és rengeteg új töltőpont építését követeli, és minderre nincs kitalálva megoldás, viszont a kötelezővé tétel kimondatott, aztán a többit mindenki oldja meg maga. Egy ilyen helyzetben csak egy hülye jön azzal, hogy igen, mert a stadionok, a probléma itt sokkal bonyolultabb és frissebb.

gigabursch 2022.10.16. 13:59:01

Ehhez nem kellett akadémiai tudósnak lenni.
Bár a legkevésbé ők látták be, hogy mi a fenntarthatatlan...

Gerardus A. Lodewijk 2022.10.18. 13:13:26

Az elmúlt legalább 5000 év technikai fejlődésének egyik általános vonása, hogy egy új megoldás mindig pillanatok alatt (a pillanatot persze történelmi léptékben értve) leváltja a régebbit, amint az előnyei széles körben nyilvánvalóvá válnak, mégpedig anélkül, hogy ehhez a régebbi technikát be kellene tiltani. Ha mégsem váltotta le, az azért történt, mert az új technikának egyszerűen nem voltak nyilvánvaló előnyei.
Így pl. a kézben cipelést leváltotta a kézikocsi. A kézikocsit a lovas kocsi. A lovas kocsit a gépkocsi.
A tárcsás telefont a gombos telefon. A buta telefont az okostelefon.
A lúdtollat a töltőtoll. A töltőtollat a golyóstoll.
A napórát a mechanikus óra. A mechanikus órát a kvarcóra.
(A töltőtoll és a mechanikus óra ráadásul azért is érdekes példa, mert sokan az újabb technika nyilvánvaló előnyeiről lemondva kedves ragaszkodással tovább használják a régit, hiszen ezt semmi nem tiltja.)
Ugyanígy a belső égésű motoros gépkocsit betiltás nélkül is pillanatok alatt leváltja a villanymotoros gépkocsi, amint az előnyei széles körben nyilvánvalóvá válnak. Annak, hogy eddig ez még nem történt meg, vagy az az oka, hogy az új technikának még nem váltak széles körben nyilvánvalóvá az előnyei, vagy az, hogy összességében talán nincsenek is előnyei. (Ami persze csak a jelenlegi helyzet, bármikor változhat bármilyen irányba.)

@: Ritkán szoktam egyetérteni Sinn professzorral, de ebben a kérdésben teljesen igaza van szerintem.
süti beállítások módosítása