Ugye nem gondoltátok, hogy bokros teendőim között elfeledkezem arról, hogy elmeséljem nektek, milyen volt egy rendeset veretni az Audi paletta legerősebb képviselőivel?
Úgy hiányzott már egy ilyen rendezvény, mint egy falat kenyér, mert lassan senki sem meri vállalni, hogy a PC elnyomás közepén élvezeti tárgyként exponálja a legvérmesebb modelljeit. Az Audinál okultak a vásárlóik pénzzel alátámasztott szavazataiból: csináltak egy S illetve RS napot, mert ezen modellek iránt oly mértékben nőtt meg a kereslet az elmúlt másfél évben, hogy nem lehet nem arra gondolni, ami a legkézenfekvőbb: aki megteheti, az bezsákol azokból az autókból, amik élményt, erőt és vezetési élvezetet jelentenek, amíg a jakobinus, akarom mondani zöld terror meg nem torolja ezek birtoklását. Számokban kifejezve: 2016 és 2019 között 12-27 darab között mozgott az itthon újonnan eladott RS modellek száma. Tavaly ez a szám 146 volt. Ennyien gondolták, hogy 50+ milliós szférába hatoló árak mellett egy hatalmas teljesítményű, Gréta inkompatibilis autót akarnak venni, és meg van az ehhez szükséges fedezet a számlán.
Mondok jobbat: Az idén már több, mint 100 RS modellt adtak el.
Az igazán hardcore autómániás választás helyett a SUV modellek erősen felülreprezentáltak ugyan, de a "laposakból" is fogyott rendesen.
A "nem számít semmi, csak vezessünk egy jót" típusú rendezvények száma ugyan biztosan meg van számlálva már, főleg a sok hengeres, nagy köbcentis autók felvonultatásával, de az Audisok kitetettek magukért, nagyon is. Ki tudja hányszor tehetik még. Mi pedig, akik egybegyűltünk eme nemes nap celebrálására, szívszakadás és lelkesedés lelket bontó egyvelegét éltük meg minden pillanatban. Nem akarjuk, hogy vége legyen ennek, de tudjuk, hogy jön a búcsú.
Olyan volt ez, mint egy szenvedélyes szakítós szex. Sajnálom, ha valakit felzaklatok a hasonlattal, de a koreográfia határozottan tartalmazott elemeket egy ilyen keserédes alkalomból. Izgalom, szívdobogás, hiányérzet, némi harag, nagy vágy, eleresztett ösztönök, megszakítva egy remek ebéddel, folytatva egy még nagyobb beteljesüléssel, levezetve egy wellnessel egy jó szállodában, majd lekerekítve a napot egy Bock Magnificoval, és egy jó vacsorával. Mindezt azért, hogy a másnap még fájdalmasabb legyen, a búcsú pillanatában. Autókhoz kötődni bizony érzelmi kérdés. Volt eddig. Az RS modellek meg mindent megadnak ahhoz, hogy ne tudd feledni őket.
18 autót hozott nekünk az importőr, ebből 3 fontos modell nemrég járt nálam. Az RS Q8, az RS Q3 Sportback és az E-tron GT beszámolóit itt találjátok:
Ebből az E-tron nyilván kilóg egy kicsit, de élmény szempontjából csodás ez is. Itt viszont a "lemaradunk valamiről, ha nem próbáljuk ki" érzés nincs meg. Épp ellenkezőleg, érezzük, tudjuk, hogy ilyesmit még sokat fogunk látni a jövőben.
A személyes kedvencem a RS6 Avant, azért is posztoltam róla képet múlt héten. A forma nyilván szubjektív, de nehezen állom meg, hogy ne fejezzem ki hódolatomat Ingolstadt előtt. A széles kerékjáratok, a szigor, a brutális erő praktikus formába öntve hordoz magában valami ellenállhatatlan kombinációt. A fekete tesztautó ráadásul kerámia fékes volt, ami nyikorgott ugyan hidegen, cserébe melegen versenypálya kompatibilis teljesítményt nyújtott. Ha öregedtem kicsit múlt héten, az csak azért lehet, mert megnyújtotta az arcom fékezés közben. 600 lóerő, az nem játék, és érezhető, hogy nagyot lehet ezzel esni, ha valaki túlgondolja képességeit, és ennek a felfújt önbizalomnak a letörésében nem segít egy olyan autó, ami -elnézést, tényleg- szarik a a fizikára. Mindenhol elfordul. Minden sebességgel. A fejedben tudod, hogy ez nem lehet, és egyszer mindent túl lehet húzni, de valahogy nem sikerül, leginkább azért, mert a józanabbik feled nem engedi, hogy még tovább merészkedj. Magadon tesztelheted a mentális menetstabilizálódat. Egy tanácsom van: eszedbe nem jusson kiiktatni a félelmet. Akkor baj lesz.
Hiába égetett a nap, kabriózni is kellett, és ehhez a vattába csomagolt, krémesen lágy, ugyanakkor kellően merev S5 egy tökéletes társ volt, minden tekintetben. Elegáns. Úrias. Finom. Egy csepp kicsi feminin vonallal, éppen csak azért, hogy a rózsaszín ing elmenjen méltósággal, de azért ne legyenek kérdések. Ízlés és erő, egyszerre habos és érces hanggal kísérve. Old school german feeling, a békeidőkből. Az Audi kabrió nekem amúgy is egy gyengém, számomra a közel 20 éves A4 Cabrio-nál nem sok szebb autó van a témában, az S5 meg ezt a vérvonalat követi.
Az RS5 erős volt, de nem az én karakterem, én az RS3 drámáját sokkal inkább kívánom. Az előbbi egy bicepszben erős bajor asszony, az utóbbi egy tányérdobáló 50 kilós déli, nemes felmenőkkel.
Érdekes, hogy az RS6 után közvetlenül próbálva az RS7-et, nagyon egyértelműen az RS6 kellene. Az egy önálló karakterű Wunderwaffe, hozzá képest az RS7 "csak" egy erős A7-esnek tűnik, még a hangja is vérszegényebb. Lassúnak azért ezt sem mondanám, hiszen az alapok azonosak, de valahogy mégsem akkora hátbavágás, mint az RS6.
Nem említettem a SUV-okat. Az RS Q8 nekem tetszett, ezt anno meg is írtam. De nem én vagyok, ahogy az RS Q3 sem nekem szól, legfeljebb a motorja, de az minden pillanatban, mindenhol. Remélem, hogy rengeteg ilyet vesznek. Akkor lesz a többiből is. Akinek meg ez a pályája, az imádni fogja ezeket a gépeket.
Hála és elégedettség volt bennem a program végén. Meg a vágy, hogy folytassuk.
A fotókért a páratlanul tehetséges Peter Mosoni-t illeti a dicséret!
