Őszintén meg vagyok lepve. Nem cinizmusból írom, tényleg csodálkozom rajta, hogy ilyen hírek érnek el idáig. Az egy dolog, hogy esetlegesen tényleg elégedetlen egy kínai vásárló a választásával, az meg egy másik, hogy a nyugati sajtóban adott esetben erről még olvasni is lehet.
Cui Dongshu a kínai autóipari szövetség, a CPCA képviseletében arról nyilatkozott, hogy növekszik azon vásárlók száma Kínában, akik megbánták, hogy tisztán elektromos autót vásároltak. A tavaly év végi állás szerint több, mint 22 millió elektromos autó fut a kínai utakon, több, mint bárhol máshol a világban.
A Zhongguo Qichebao kínai autósújságnak úgy nyilatkozott egy vállalkozó, Lü Yang, aki 2023-ban vásárolt magának egy új elektromos autót, hogy később jött rá, mennyi kényelmetlenséggel jár annak a használata.
"A nagy és közép-nagy városokban, valamint az autópályák mentén jók a töltési lehetőségek. Kisebb városokban a harmadik vagy negyedik kategóriából (Kínában a városokat fontosságuk, fejlettségük, méretük szerint osztályozza a kormányzat), valamint ezek vonzáskörzetében ugyanakkor hiányos a hálózat. Ez kényelmetlenné teszi a használatot" - nyilatkozta Lü Yang.
"Harmadik kategóriájú" városnak 1 és 5 millió közötti lakosságszámú települések számítanak, ebből nagyjából 60 van Kínában. "Negyedik kategóriájú" város 1 millió alatti lakosságú, ezekből több száz van.
Beszámolók szerint a nagyon fejlett városokon túl még mindig nem olyan könnyű töltőket találni, illetve sokszor sokat kell várni ahhoz, hogy sorra kerüljön az ember. Ezt tavaly októberben tapasztaltuk is a kínai utunk során.
A "China Automotive Consumer Insight Report“ amit a McKinsey jegyez, arról számol be, hogy 2024-ben az elektromos autót választó kínaik harminc százaléka érzett valamilyen fokú megbánást a döntése kapcsán. Számomra ez megdöbbentő. Ami viszont még inkább az, az a tendencia. Ahogy telik az idő, ahogy demokratizálódik a technológia, úgy növekszik az elégedetlenek száma. Ugyanebben a felmérésben egy évvel korábban 22% jelezte, hogy némiképpen vagy nagyon megbánta a döntését, három éve még csak 3% gondolta, hogy nem hozott optimális döntést.
A Zhongguo Qichebao azt írja, hogy a vásárlók egy része a rossz töltési "élmény" miatt a következő autója megvásárlásakor tekintetbe veszi, hogy visszaváltson belsőégésű autóra. Hogy ez benzines, vagy adott esetben hatótávnövelő belsőégésű motorral ellátott villanyos lesz, arról nem írtak.
Ami érdekes: Kína hálózata fejlett. Az első negyedévben majdnem annyi új töltőpont létesült, mint amennyi új elektromos autót adtak el, és a már meglévő hálózat is sűrű, csak éppen elég egyenetlenül van elosztva.
A PHEV és REV autók használói a felmérések szerint elégedettek. A BEV-ek kapcsán a töltés mellett a téli hatótávokkal is gondja volt a megkérdezetteknek, - köztudott, hogy köszönő viszonyban sincs a téli hatótáv a gyári értékekkel- valamint a csere akkuk ára is elrettentett egyes vevőket, bár erre valójában nagyon ritkán van szükség.
Összességében mégis az a prognózisa a kínai piacot figyelő elemzőknek, hogy folytatódik az elektromos autók térnyerése, mert hatalmasak az adókedvezmények, sok nagyvárosban nem is lehet mást forgalomba helyezni, és az áram ára sokkal kedvezőbbé teszi a villanyautózást, mint a benzines vagy dízel autók üzemeltetését.