Felszabadító, ha úgy kell írni egy autóról, hogy hangsúlyozottan van karaktere. Sőt, elsősorban karaktere van.
Fókuszcsoportos kutatásokból kreált márkák és modellek, kreált vásárlói igények, kreált trendek és kreált mondanivalók korában egyre ritkább az olyan autó, ami hitelesen akar valamilyen lenni.
A nemzeti karakter hangsúlyos megjelenése egy autó képében szintén olyan dolog, amit nagyon lehet szeretni, függetlenül attól, hogy mely nagy múltú autógyártó nemzet jegyei domborodnak ki markánsan a lemezeken. A francia öntudat szerencsére még nincs a klinikai halál állapotában, a finom rezgéseit stílusváltozásoknak, trendeknek nem csupán letapogatni képesek, hanem megingathatatlanul része az önképüknek, hogy diktálják a trendet, biztos kézzel, folyamatosan megújulva.
Lassan másfél évtizede mutatták be az előző C5-öt, és nagyon más világot éltünk még akkor. Ellentmondva a bevezetőben leírtaknak, akkor a C5 úgy akart francia lenni, hogy közben "német" identitása is volt, legalább egy kicsit. A világ ugyan nem Elzász-Lotharingiából áll, de a koncepció szerintem parádésan működött, nekem a mai napig nagy kedvencem az utolsó hidrós hajó, egy háromliteres kombival évekig eljárnék még most is. Az élet azonban úgy működik, hogy nagyon ritkán jön össze, hogy megverj valakit a saját területén, ha alapvetően ténylegesen jó az, amit az illetékes "nagyhatalom" éppen űz ott, ahol van. Autóra lefordítva: megcsinálhatod te a világ legjobb német autóját. ha nem vagy német, és a piac német autóra vágyik, akkor német autót fog venni. Nagyjából ebben vergődött az elmúlt években minden nem német gyártó, aki a receptjükből merítve próbálta a germánokat a saját játékukban megszorítani.
Antitézist, vagy legalábbis nagyon más koncepciót kell felállítani, és megfelelő magabiztossággal végigvinni. Remek az időpont ehhez, hiszen 15 év alatt annyi minden történt, hogy a csatatérre rá se lehet ismerni. Az egykori magabiztossága a piacot meghatározó szereplőknek mindenki számára látható módon hatalmas repedéseket kapott, miközben teljesen új, friss, az eddigi szabályokhoz nem alkalmazkodó kihívok jelentek meg, és egész sikeresen dolgozták meg a piacot.
A Citroen sem a PSA égisze alatt működik már, a Stellentis konszern pedig a csúcsra járatta, hogy meglepően keskeny technikai mezsgyén járva, a költsége alacsonyan tartása mellett a lehető legszélesebb módon szolgálja ki az individualizált igényeket. A sors iróniája, hogy most már "németet" is lehet venni, rajtuk keresztül.
A C5-X pedig valamit megint úgy talált el, ahogyan rendszeresen el tudtak találni új szegmenseket a franciák az elmúlt évtizedekben. A klasszikus limuzin/kombi felosztás a múlté. A SUV-ban, annak ellenére, hogy nyilván ezen a területen is van érdekeltségük, van valami bumburnyákság. Az emelt, coupé szerű, de nem túl magas, ránézésre is kényelemre hangolt koncepció úgy légies, hogy közben nagyon határozottan "ott van". Játékos, buja, izgalmas, meghatározhatatlan, sok összetevős, elegáns egyszerre. Francia.
A PHEV verziót kaptam, a hajtáslánc, ahogy írtam is, nem tartalmaz meglepetést, rengeteg csomagolásban megtalálható ugyanez. Továbbra sem a kedvencem, közepes képességekkel rendelkező plug-in verzió, téli hatótáv 40 kilométer alatt, viszonylag ügybuzgó benzinessel. A csúcs verzió nagyon jó hangszigetelést és még kényelmesebb futóművet kapott, mint a háromhengeres belépő modellek, és bár a hidró a múlté, valahogy így is reprodukálták a vízágy érzést, amit csak imádni lehet. Az Aircross-nál is szerettem, és itt is balzsam az idegekre. A dízelek kissé orr nehéz jellege a hidróval együtt jobban hozta a nehezen forduló cirkáló hangulatát, ma már egyik technikai jellemző sem elérhető, a phev alacsony súlypontja fura egyveleg a lágy rugózással, de nagyon szerethető ez így együtt.
Ami kevésbe szerethető, az a random jellegű kezelés, ami sok kolléga szerint jelentősen jobb, mint eddig, én kicsit szkeptikus vagyok, de meg lehet szokni. Kifejezetten nem az autó karakteréhez illik azonban a vezetéstámogató rendszerek folyamatos vibrálása. Távolságtartó tempomattal, autóúton, remek burkolton, jó felfestéssel is állandóan "csinálni akar valamit". A kormány folyamatosan mozog a kézben, a hajtáslánc állandóan "pumpál". Egy tehetséges rajzoló a világ legnagyobb természetességével húz egy mozdulatból egy egyértelmű, egyenletes, szép ívet. Ehhez képest a C5-X negyven darab kis nyílból állítja össze nekünk ugyanezt a vonalat. Nagyon nem passzol ahhoz a nyugalomhoz, amit egyébként áraszt magából az egész autó.
Hogy kellene-e? Igen. Határozottan igen. A vezetéstámogatás nem különösebben izgat. A fék nyomáspontja lehetne határozottabb, de ezt is ismerjük már más Stellantis-os termékből. Szorgalmas töltögetéssel az elmúlt 600 kilométerem 4 literes átlagot mutat. Ezeknél lényegesen jobban érdekel, hogy egyszerűen szeretem azt, ami körülvesz ebben az autóban. Kívül-belül egyaránt. Nem mainstream, kifejezetten jó használni, tágas, halk, kényelmes, jó a hasmagassága, meg is nézik, és városon belül el lehet vele járni villannyal. A mai árakhoz képest pedig nincs elszállva sem az, amit kérnek érte.
