Vagy van még lejjebb? A nyugati autóipar válsága megérkezett a mainstream média témái közé, és az extrém jelzőkkel senki sem spórol. Egy ideje egyébként sem, más témába sem. Amikor kellett volna, akkor csendben voltak, amikor már ég a ház, akkor benzinkannával jelentkeznek segíteni.
Minden, ami ma zajlik, logikus következménye annak, amit a politika és az extrém klímaegyház tagjai elkövettek az autóipar ellen az előző 10 évben. Először megbetegítették, aztán félrekezelték, most pedig, amikor a páciens állapota rohamosan romlik, megmentőt alakítanak, ugyanazzal a recepttel, amivel előidézték magát a betegséget.
Tisztázzunk valamit: az európai autóipar semmit nem aludt el. Semmibe nem kényelmesedett bele. Az európai autóipar a dolgok mércéje volt, és sok tekintetben most is az. Nincs felelőssége abban, ami kialakult? Dehogy nincs. Csak nem ott kell keresni a gondot, ahol láttatni akarják egyesek. Két fundamentális hibát követett el az autóipar. Az első, amiből eredeztethető minden gond, az minden európai gyártóra vonatkozik. Nem küzdöttek tűzzel vassal az ellen, hogy az autó, mint tárgy, egy defenzív pozícióba legyen szorítva, és bizonyos politikai áramlatok által eszközként legyen használva, és negatív értelemben legyen tematizálva. Tűrték, sőt, sok esetben még támogatták is. Példa kell?
Miért ül egy autókat gyűlölő zöld politikus Európa legnagyobb autógyártójának a felügyelőbizottságában? Félreértés ne essék. Mindenki azt gondol, amit akar, és úgy él, ahogy akar. De nem kell mindenkit mindenhez közel engedni.
Miért beszél egy prémium gyártó vezetője arról, hogy üdvözli az autómentes vasárnapok ötletét?
Miért támogatja egy olyan gyártó feje az általános sebességkorlátozást a német autópályán, amely gyártó többek között abból él, hogy az "Autobahn" mítosz ott van a termékeiben?
Miért támogat nyíltan autó ellenes lobbicsoportokat és NGO-kat bármilyen autógyártó?
Elsőként erről kell lejönni, és újra gerincet növeszteni, mert ebből nem lesz hiteles termék, nem lesz önbizalom, és nem lesz világos irány. Ha egy gyártóhoz úgy mennek be dolgozni az emberek, hogy békajárásban és zsákruhában vezekelnek azért, amit csinálnak, abból nem fog kijönni semmi, ami vágyat ébreszt a vásárlóban.
Meggyőződésem, hogy minden visszavezethető erre a passzivitásra, vagy erősebb kifejezéssel öngyűlöletre, amit időnként legnagyobb meglepetésemre tapasztalok bizonyos helyeken.
Autózni csodálatos, az európai ipar olyan dolgokat tud, amikért irigyelnek minket, itt fejlesztik, készítik, hangolják a világ legjobb, legnagyszerűbb, legerősebb, legkomolyabb autóit. Kihúzott nyakkal, büszkén kellene vállalni, mindent, ami ezzel jár. Azt, hogy ez jólétet teremt, azt, hogy megmutathatjuk a világnak, mire vagyunk képesek, és azt, hogy ezért tetemes felárat hajlandóak fizetni világszerte.
Mi a másik ügy, amit elnézett az autóipar, főleg a német? Csak és kizárólag a saját felelőssége, hogy nem reagált időben arra, amit a kínaiak nyíltan kommunikáltak lassan két évtizede: jönni fognak. Nem hitték el? Az baj. Nem akartak vele foglalkozni? Az is baj. Le akartak húzni még pár bőrt arról, ami addig jól ment? Érthető, de hatalmas baj. Régen stratégiát kellett volna készíteni arra, hogy mi lesz, ha megindulnak, és új pályára terelik az autóipart.
Nem tették, és ez önmagában nagy gond lenne. Kombinálva azzal, hogy hagyták magukat a dízelbotrány után teljesen megfélemlíteni, és beszorítani egy olyan sarokba, ahonnan még most sem tudnak kivergődni, na az, az a legnagyobb baj.
Adódik a kérdés, hogy innen hogyan tovább.
Továbbra is szikla szilárd meggyőződésem, hogy semmi nincs veszve, és semmi nincs eldöntve, de más autóipari erőviszonyokhoz kell adaptálódni a jövőben.
Az ideológiát mostantól hanyagolni kellene, mindenben, mert csak a gondot okozta az elmúlt 10 évben. A politikát pedig helyre kellene tenni, CO2 ügyben, meg technológiai diktátumok ügyében is. Az nem mehet tovább, hogy olyat gyártatnak, ami nem kell, aztán kifizettetik olyanokkal, akikkel nem kellene.
Az autóipar részéről dilemma adott: silányodjunk az amerikai kihívóhoz szolgáltatásban és minőségben? Egyszerűsödjünk struktúrákban, hogy versenyképesek lehessünk, legalább ránézésre, a kínaiakkal?
Egyik gondolatkísérlettel sem értek egyet. Azt kell vállalni, amivel önazonosak vagyunk. Egy autógyártóból nem lesz tech start-up történet, és nem lesz állam-kapitalista vállalatokkal költség struktúrában versenyezni képes cég valódi kapitalista körülmények között.
A saját pályáján nem lehet megverni a konkurenciát, itt tanulnunk kellene a kínaiktól, akik nagyon okosan megértették, hogy a fennálló keretek között még harminc év kellett volna ahhoz, hogy labdába rúgjanak.
Tanulni érdemes továbbá azok hibájából, akik a kínai utat, vagy a tech start-up imitációt választották. A Stellantis addig silányította a termékeit, míg rájuk nem omlott az egész, Tavares meg lapátra került, a VW-nál meg Diess addig játszotta az Aldis Musk-ot, míg világossá nem vált, hogy a vevők nem kérnek egy olyan termékből, ami mindent rosszabbul tud mint eddig, (majdnem kétszer annyiért) és az egyetlen üzenet, hogy "más".
Jó autót kell gyártani. Hosszú távon ezt a pofon egyszerű tézist nem lehet megkerülni. A jó autó gyártása tette ellenállóvá az európai autóipart a japán, majd a koreai kihívókkal szemben is. Most ezt akarja mindenki megúszni, számzsonglőrködéssel, átpozíciónálással, prémiumnak hazudott légvárakkal, miközben a minőségen spórol, az áron meg teker. Ez nem fog menni. Aki ezt az utat járja, az a biztos csőd felé megy, mert a vevőt egyszer lehet hülyének nézni.
Tessék megfizethető, hosszútávú minőséget szem előtt tartó terméket gyártani. Ez veszett ki Európából. Az önbizalom mellett. Nem kell így lennie. Vannak nagyon sikerek autógyártók, például Japánban. Nem szégyen orientálódni. A társadalmi kérdésekkel kapcsolatos magatartásuk esetében sem.
