A kilencedik Allianz "Autónapon" a biztosítótársaság németországi technikai centrumában az elektromobilitással kapcsolatos kihívások voltak a figyelem központjában, első sorban nyilván költség oldalon.


Nem meglepő módon jóval magasabbak egy balesetnél az elektromos autók kárértékei. Helyezzük ezt kontextusba, mielőtt megint elszabadul a "villanytolerancia". Nincs abban semmi újdonság, hogy az elektromos autó költségeinek a súlypontja az akkumulátor körül keresendő. Egy baleset esetén, egy sérült akku lényegében totálkárt jelent a gyakorlatban, ami az eleve magasabb beszerzési érték mellett magasabb kárhányadot eredményez.

Az Allianz szakemberei kitértek arra is, hogy amennyiben a légzsákok nyílnak egy baleset során, a gyári előírások szerint cserélni kell a nagyfeszültségű akkumulátort, azaz szinten totálkárral számolható az autó. Ennek technikai részleteire nem tértek ki.

A nyestek és egyéb rágcsálók okozta károk is számottevő költségekkel járnak, kábelköteg csere 7000 euró körüli összeg. Ezt a tetemes összeget egy ilyen bagatell ügy igyekeznek kiküszöbölni a gyártók, és beburkolják a kábeleket az újabb modelleknél.

További jelentős árfelhajtó faktor, hogy a képzett szakember, a munkavédelmi előírások, és a dedikáltan magasfeszültséggel foglalkozó műhelyi körülmények biztosítása szinten komoly anyagi erőforrásokat köt le.

Azzal a tévhittel, hogy az elektromos autók gyakrabban égnek ki, itt is foglalkoztak, és nyugodtan ki lehet jelenteni az Allianz szakemberi szerint, hogy statisztikailag semmivel sincs több elektromos autós tűzeset, mint belsőégésű motoros autók esetében.

Összefoglalva: még mindig kezdeti fázisnak mondható a villanyautózás elterjedésének a státusza. Ebből fakadóan mind infrastrukturális, mind alkatrészköltségek szempontjából nincs még meg az a szint, ami méretgazdaságossági szempontból jelentősen lejjebb tudná vinni a kiadásokat karambolos események kapcsán. Az valószínűleg a jövőben sem fog változni, hogy hamarabb éri el egy villanyautó a totálkár körüli kárértéket, de a felszerelt műhelyek terjedésével, és a megnövekedett szakember számmal a verseny is nagyobb lesz a javítási piacon, nem beszélve arról, hogy az akkuk ára is csökken.

Amíg ez nem következik be, nem árt nagyon vigyázni a villanyautóra, mert gyorsan le lehet írni egy ilyen járművet.

Forrás

Minden autógyártó nagyon sokat tett az elmúlt időszakban azért, hogy a teljes gyártási láncon keresztül jelentősen csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását.

A legfrissebb bejelentés szerint azonban a közeli jövőben biztosan nem lesz elektromos a globális ikonnak számító Porsche 911. Mit jelent ez, miért fontos a jövőre nézve és milyen mértékű elektrifikáció várható a Porsche többi modelljénél? Erről meséltem ma reggel a Futómű rovatban.

Nézzétek vissza az adást a Millásreggeli Youtube csatornáján!

Még egy jó hír: 2030 után sem lesz elektromos a 911.


Eleget beszélgettem az elmúlt években vezető Porsche mérnökökkel erről a témáról ahhoz, hogy ne lepjen meg ez az egyértelmű kijelentés, de manapság olyan gyorsan változik a széljárás, hogy bárki, aki bármilyen hagyományos érték mellett áll ki, lassan 10 perc álló tapsot érdemel ki tőlem. Nem, mintha ez bármit is jelentene. :)

Közben a Deutsche Unwelthilfe épp beperelte ígéretéhez híven az összes német autógyártót, mert nem vállalták önként, hogy 2030-tól felhagynak a belsőégésűek gyártásával. Nem a német forgalmazásával, vagy az EU-s gyártásával. Sokkal tovább mentek ezek a derék "aktivisták" a követeléseikkel: globálisan hagyjanak fel egy olyan tevékenységgel a német gyártók, amely pénzt hoz nekik. Mert ők ezt így akarják, és pont. Ha nem, akkor perelnek. Legalább nem üresen fenyegetőztek. Kérhették volna azt is, hogy holnaptól lehetőleg szűnjenek meg a német gyártók. Minek bénázni itt a részletekkel? 2030... Még az eléggé zöld Biden adminisztráció is csak reméli, hogy 50% lesz addigra az Egyesült Államokban a villanyautó arány az új autóknál. Újra emlékeztetnék itt arra, hogy 36 milliárd dollár adó jóváírást vetnének be ennek érdekében 10 év alatt. De a német gyártók szüntessék be globálisan, köztük Magyarországon is a belsőégésűek gyártását. Én kimondom, amit ki kell: ez nettó hazaárulás.

Na de vissza a Porsche terveihez. A 911 tehát marad az, ami volt, a hibridizáció ugyanakkor itt is be fog következni. Egy Frank Walliserrel készült gyors interjúban arról lehetett olvasni a minap, hogy a 911 kapcsán a hibrid egység beépítése hatalmas kihívás, mert ebben a kiosztásban, amivel a 911 rendelkezik egyszerűen helybéli korlátai vannak bármilyen további fejlesztésnek. Ezzel együtt vezetési élmény szempontjából a lineárisabb teljesítmény leadás lehetőségét emelte ki Walliser, aki a 911 és a 718 sorozatokért felel.

Az eddig ismert szinergia effektusok el fognak ugyan veszni a 718 és a 911 kapcsán, mert a Boxster és a Cayman következő generációja villany hajtású lesz, ami teljesen más architektúrát kíván, ugyanakkor a közös alkatrészek konszern szinten adhatnak lehetőséget arra, hogy kordában tartsák a költségeket.

A 718 kapcsán kiemelendő, hogy nem lehet "hagyományos" villany platformra építeni, mert az akkuk tetején ülő vezető és utasa a súlypontot kedvezőtlenül érintenék. Itt tehát valami alapjaiban más elrendezésre számíthatunk.

Walliser kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Taycannal ellentétben egy fokozatú "váltóval" terveznek, és 1650-1680 körüli össztömeget céloznak meg, ami 300 kiló körüli pluszt jelent majd a mostani sorozathoz képest. 400 kilométeres hatótáv van megcélozva, a márkához méltó vezetési stílussal.

A jövőben a mérnök szerint a 718 és a 911 nagyobb átfedésben lesz egymáshoz képest, de árbeli különbségük is megmarad.

Kár, hogy itt vége szakad az interjúnak, mert ezt a részt kifejthette volna jobban, hiszen a jelek szerint gyökeresen eltérő lesz a két modell koncepciója.

Csendben leültem 4.0 GTS Caymant konfigurálni. Sokat fog az érni hamarosan.

Az interjút jegyző kiadványt a Vogel Communications Group kezeli.

Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatói arra a nem túl meglepő eredményre jutottak valós vezetési adatok tanulmányozásából, hogy a vezetéstámogató rendszerek használata mellett jelentősen csökken a vezetők figyelme az autóban.


Érthető, hiszen ha azt szuggerálja egy cég, hogy "önvezető" funkcióval rendelkezik a járműve, és valóban nagyon fejlett vezetéstámogató rendszerrel van ellátva, akkor a felhasználóban már csak a természetes kíváncsiság és a kényelem miatt is kialakul az a viselkedés, hogy egyre több dolgot bíz az autóra, és ezzel párhuzamosan egyre jobban lankad a figyelme. Némelyeknek már a tempomat használata is álmosító, ezt pedig nyilván össze sem lehet hasonlítani azzal, amikor egy autó önállóan vált sávot, fékez, gyorsít, sávot követ, dugóban araszol.

Számomra ugyanakkor a vezetéstámogató rendszerek a jelenlegi fejlettségi szintjükön inkább stresszt jelentenek, mint segítséget, hiszen a "folyékony" közlekedéshez egyszerűen túl sokszor kell belenyúlni még a legmodernebb rendszerekbe is. A figyelem így inkább kettőzött erejű, következésképpen még fárasztóbb így vezetni, mintha eleve csak magamra számítanék. Más kutatások alátámasztják ezt a tapasztalást, de tegyük hozzá, ez egy temporális jelenség, és ahhoz, hogy ezek a rendszerek jól tudjanak fejlődni, kell a valós adatokon alapuló elemzés. A kérdés itt válik izgalmassá, hiszen ahhoz, hogy a lehető legnagyobb biztonsággal lehessen a lehető legtöbb adatot gyűjteni, feltétlenül szükséges a fegyelmezett vezető. Az előírásoknak megfelelően az utat kell figyelni és a kormányt kell tartani, akkor is, amikor az autó "magát" vezeti. Az autóban kell(ene) lennie olyan ellenőrző mechanizmusnak, amely biztosítja azt, hogy a vezető elkalandozó figyelem vagy szándékosan kiiktatott biztonsági funkciók - súly helyezésre a kormányra, hogy becsapja az elektronikát - esetén rákényszerítse a vezetőt a helyes viselkedésre.

A szemet figyelő szenzorok, vagy a fej mozgását figyelő érzékelők ilyenek, de nincs előírt standard egyelőre a kérdésre, erre pedig sürgősen szükség lenne. A Tesla esetében sem véletlen, hogy monitorozzák a vezetők viselkedését, és csak azok kapják meg a következő frissítést, akik "alkalmasak" arra, hogy annak ellenére figyeljenek a vezetésre, hogy az autó már részben önállóan old meg dolgokat.

Szabályozói oldalon egy fontos kérdést feszegettek az MIT kutatói, változóban van a vezetés, a technológia, és a törvényalkotás érzésre folyamatosan le van maradva a technológia fejlődésének üteméhez képest.

Forrás

Jean-Philippe Imparato jelenlegi Alfa Romeo vezér egy francia interjúban kiemelte, hogy az Alfa a jövőben sem szeretne lényegesen eltérni a design filozófiájától, és nem fogja követni az egyre nagyobb érintőképernyők trendjét az autóiparban.


Az Alfa Romeo jövője "nem egy ipad lesz, ami köré egy autót építenek" nyilatkozta Imperato, sőt, rátett egy lapáttal: a jövő Alfa Romeóiban a lehetőségekhez képesti legkevesebb képernyővel szeretnének kijönni.

Hallelujah. Már megérte ma felkelni. :)

Forrás

A brit Autocar szerint a chiphiány okozta turbulenciák nagyobb gondot fognak okozni a gyártóknak, mint maga a koronavírus.


Ezt az elméletet azzal támasztják alá, hogy az állami segítségek stabilizálták a gyártókat a leállások alatt, de ezek a kedvezmények már vagy megszűntek, vagy épp most futnak ki, és a gyártók egy részének nincs tartaléka arra, hogy túléljen több hónapnyi időszakot úgy, hogy közben a gyárak nincsenek működnek, de fél gőzön. Az ugyanis drágább a gyártóknak, mint a teljes leállás.

Nagyon kicsi operatív marzzsal dolgozik a legtöbb gyártó, 40-50% kihasználtsággal működtetni gyárakat nagyon komoly ráfizetés, amit nem lehet ezen a szinten kigazdálkodni.

Én nem látom ennyire drámainak a helyzetet, de az biztos, hogy gyengébb lábakon álló gyártók, különösen olyanok, akik az elmúlt hónapokban nem tudtak egy kis tartalékot képezni, bajban lesznek, amikor ennek vége lesz.

Az Autocar szerint a just-in-time rendszer összeomlását nézhetjük végig, de itt megjegyezném, hogy a brit gyártást egyébként sem kímélte az elmúlt időszak, hiszen a Brexit is alaposan megtépázta a JIT rendszerek működőképességét.

Forrás

Van egy szervezet, amely kissé félrevezető módon "Deutsche Umwelthilfe" névvel működve kitalált egy remek módszert arra, hogy jóemberkedéssel, klíma pánikkal és ellenségképekkel remekül tömjék a zsebüket.


Nem kormányzati szerv, hanem klasszikus NGO. Vezetőjük, Jürgen Resch elég nagy lábon él a "mikro" és makro adományokból, amiket a szervezet innen-onnan, részben nagy cégektől is beszed. Mivel a német szabályok szerint is létezhetnek – nagyon helyesen – kiemelt társadalmi hasznossággal bíró civil szervezetek, és ezeknek való adományozás különösen kedvező adófeltételekkel jár, azok a szervezetek, akik egyszer megkapták ezt a státuszt, nem kell, hogy aggódjanak a saját finanszírozásuk miatt.

Nos, és ez a DUH nevű csapat, amelynek a vezetője a saját bevallása szerint is az év nagyobbik felét repülőn tölti, mert hát nagyon fontos munkát végez, sportot űz abból, hogy mindenkit szívat az autózás kapcsán. Önkormányzatokat és autógyártókat egyaránt.

Létezik egy fizetési meghagyáshoz hasonló jogi formula Németországban, amivel szépen végig lehet menni az önkormányzatokon, és ki lehet erőszakolni forgalmi korlátozásokat légszennyezésre hivatkozva. Az tulajdonképpen mindegy, hogy autók, vagy ipar, vagy fűtés miatt van esetleg a határérték felett néhány adat, remekül lehet keresni ezekkel az akciókkal. Hatalmas károkat is tudnak vele okozni a DUH emberei. Nem véletlenül merült fel már sokadszorra, hogy a tevékenységük nem kiemelten fontos társadalmi ügy, hanem egyszerű lehúzás, ami miatt el kellene venni tőlük ezt a titulust. A keresztülerőltetett forgalomkorlátozások sémáját akkor hagyták abba egy időre, amikor a COVID miatti lezárások és teljes leállások közepén sem változtak érdemben a légszennyezettségi adatok. Magyarul: az autókat egy időre rehabilitálták a közvéleményben.

Találtak új bulit egy ideje maguknak. Legutóbb szeptember elején perrel fenyegették meg a Greenpeace mozgalmáraival karöltve a német autógyárakat. Ha nem hagynak fel világszinten (!!!) a belsőégésű motorok gyártásával, akkor ők bizony bíróság elé citálják őket. Határidőnek 2030-at adtak meg.

Most hétfőn járt le a saját maguk által szabott időpont a lényegében zsaroló felvetésre. A BMW válaszát közölte néhány német újság. A bajorok nem nagyon hatódtak meg. Eleve vállalták, hogy 2030-ig 40 százalékkal csökkentik a gyártástól a teljes életcikluson át az újrafeldolgozásig a CO2 lábnyomát a termékeiknek, másfelől demokratikusan választott parlamentek döntenek ezekben a kérdésekben a BMW képviselői szerint, nem két privát fél bírósági csörtéi. A demokratikus folyamatokat, amelyekben társadalmi hatásokat is figyelembe vesznek döntéshozók, nem tudja helyettesíteni semmilyen civil bírósági folyamat.

Automobilwoche.de, Cleanenergywire.org

Az, hogy megtörtént a "fegyverletétel" a zöld lobbi előtt az autóipar részéről, semmi sem bizonyítja ékesebben, mint a legutóbbi müncheni autókiállítás, ami már nem is merte magát annak nevezni, és hát nem is mert úgy tenni, mint egy hagyományos autókiállítás.


Hogy hogyan bontották le az autóipar érdekérvényesítő képességét röpke öt év alatt Európában, és kinek milyen szerepe volt ebben, arról majd rengeteget fogunk még vitatkozni. Én a magam részéről morogva, de valahogy békét kötök a helyzettel, miután végigjártam a tagadás, a harag, az alkudozás és a depresszió állomásait azzal kapcsolatosan, hogy mondva csinált okokra hivatkozva végeznek visszafordíthatatlan pusztítást abban az "ökoszisztémában" ami végtelen mennyiségű és tengermély boldog pillanatot adott nekem. Reméltem, hogy még van benne 15-20 év, és az aktív éveimet teljes egészében a virágkorában élhetem az autóiparnak, levezetésként meg majd elfogadom, hogy változnak az idők. Az elfogadás munkáját hamarabb kellett elvégeznem. Kicsit defetista hozzáállás ez, de hát a tények nem ignorálhatóak, soha nem lesz már visszaút oda, ahol az életre szóló szenvedély az autók iránt megfogant.

Kiútként, szépségtapaszként, vagy egyszerű balzsamként az üldözött autós léleknek maradnak az öreg autók. Az talán megússza a csesztetést. Oda talán visszahúzódhatunk, megtűrt páriaként, mi, autóbuzik. Mint az üvegkalickában cigiző szerencsétlenek a reptéren, vagy a behúzott nyakkal a kupleráj hátsó kijáratánál távozó tisztes polgárok. Lassan ebbe a státuszba kerülünk, na.

De ott a műhelyszag, az öreg autó illat, a mechanikai élmény, a hang, meg a gombok, a kidolgozás részletgazdagsága, a történelem, a formák, minden, ami abból az időből való, amikor még nem helyváltoztatási eszköz funkcióval bővített ájfon volt az autó.

Majd el leszünk mi itt ebben, hétvégenként, hét közben meg feltűnésmentesen olvadunk majd bele a jelentéktelenség tengerébe, hátha nem tűnik fel senkinek a bűnös hobbink. Elvégre egy négykerekű tablettel gurulunk mi is mint mindenki más.

Micsoda ostoba naivitás volt részemről. A tagadás részt lehet, hogy egyből ugorni kell ezúttal.

Évek óta kering a rémképe a youngtimer/oldtimer szcénában annak, hogy az eddigi viszonylag szabad, sőt néhány privilégiummal könnyebbé tett életük egy csapásra meg fog változni. A politika részéről mindig megnyugtató válaszokat kaptak az érintettek, de világosan látszik, hogy az érzékenyítés itt is elkezdődött, és zordabb időkre kell felkészülniük az öreg hobbi autókat fenntartó tulajdonosoknak.

A Spiegel az elmúlt időben több ízben feszegette már a témát. Az úgynevezett H rendszámok, amelyek 1997 óta vannak forgalomban, 30 évesnél öregebb autókra kaphatóak meg, és kedvező adózási feltételeket jelentenek, valamit kivételt a környezetvédelmi zónakba való behajtási tilalmak alól.

A "technikai kulturális örökség" védelmére hozták létre Németországban. 48 milliós autóállománynak csupán egy százaléka ilyen autó, és átlagban még 2000 kilométert sem mennek éves szinten a felmérések szerint. Mégis, pont ez kezdte el szúrni néhány túlbuzgó döntéshozó szemét. A téma azóta van igazán napirenden, amióta sok olyan autó is beleesik már a H rendszámra alkalmas kategóriába, amelyek nem számítanak sem igazán ritkának, sem klasszikus értelemben vett youngtimernek, pláne nem oldtimernek. Egy Golf III vagy egy W124 esetleg egy bakancs Micra nyilván nem az, ami után most megfordulnak az emberek, csettintve, hogy micsoda technológia történelem halad el mellettük éppen. De ezek az autók is ritkulni fognak, és minden ilyen legyártott, de alig használt autó környezetvédelmi szempontból aggály mentesnek mondható, évi 1-2000 kilométeres futással főleg.

Európai szintű szabályozás kellene erre a kérdésre. Sürgősen. Ez kivenné a bizonytalanságot a rendszerből. Sokan gyűjtenek és tesznek el ilyen "műkincseket" annak érdekében, hogy megmaradjanak ezek a csodák az utókornak, és nem utolsó sorban azért, hogy stabil befektetésként is megállják a helyüket. Rapid elértéktelenedés következhet be ebben a szegmensben, ha szigorodó restrikciós politikával kezdik el ellehetetleníteni ezen autók tartását és kereskedelmét.

A szintetikus üzemanyagok jönni fognak, tehát a fosszilis alapú üzemanyagok égetése miatt nem kell majd aggódni. Főleg nem ilyen futásteljesítmény mellett.

A korhatárt lehetne emelni, és nyilván értelmes párbeszédre mindenki kapható lenne annak érdekében, hogy hosszútávú jövőképe legyen ennek a csodálatos autózási ágnak.

Legyenek világos szabályok, beszéljünk erről, akár valóban egész EU-s szinten egységesen, profi nyilvántartással, vagy bármivel, ami előre tudja mozdítani az ügyet. Az öreg autó tartása nem egy kibúvó az ebben "utazóknak" arra, hogy füstokádó romokkal járjanak. Aktív "gyűjtőként" mondhatom, hogy az öreg autókat a szemünk fényével egyenlő módon óvjuk és szeretjük. Boldogságot és szép pillanatokat ad nekünk ez a hobbi. Nem kell megérteni. De üldözni sem kellene.

A koronavírus alatti lezárások és feltételezett hosszútávú gazdasági visszaesés miatt tavaly az autóipar "hangulata" globálisan rosszabb volt, mint amit a szituáció indokolt volna. A vihar első felének az elvonulása után pedig nagyobb volt az optimizmus, mint amennyire stabil volt az autóipar helyzete.


Sajnos mindkét esetben közös, hogy csak utólag lehet elemezni a történéseket, adott pillanatban egyszerűen túl sok volt az ismeretlen, és a precedens nélküli esemény.

A legfrissebb hírek arra engednek következtetni, hogy az elmúlt hónapokban a hurrikán szemében tartózkodott a globális autóipar, és az igazán rázós dolgok a következő másfél-két évben jönnek majd.

A hurrikán szemében minden nyugodt, gyönyörűen süt a nap, az ég kék, körülöttünk ugyan sok a felhő, de nem tűnik igazán vészesnek a helyzet. Autóiparra vonatkoztatva a képet: az első sokk után a kereslet váratlanul gyorsan állt helyre a főbb piacokon, az ellátási láncok sérülése kiheverhetőnek tűnt, az enyhe, de még kezelhető autóhiány feltolta az árakat, és volt mivel magyarázni, hogy miért nem adnak hatalmas engedményeket az új autók árából. Ezzel párhuzamosan a használt autók ára is minden fontos piacon felfelé mozgott, nem várt ajándékot adva a finanszírozási üzletágnak. A maradványértéket fölött vastagon lehetett eladni a fiatal lízinges autókat. Az eredmények mindenhol rekord közeliek voltak, a kasszák tehát váratlanul rövid idő alatt meglepően sok pénzzel teltek meg.

A mostani fázisban ugyanakkor a vihar szeméből kifelé tartunk, és egy igazán húzós repülés kezdődik az ismeretlenbe, úgy, hogy azok, akik nem készültek fel, vagy nem tudtak rendesen "aratni" az elmúlt rövid időben, nem biztos, hogy ki fognak jönni ép bőrrel az erősödő hurrikánból.

Az IHS Markit elemző cég, amelynek számai irányadóak az iparág szereplőinek, a valaha volt legnagyobb egyszeri korrekciót jelentette be a globális gyártási volumen erőjelezésében. Az idei évre 6,2% zsugorodást prognosztizálnak a chiphiány miatt, azaz több, mint 5 millió autóval kevesebb fog készülni, mint amit a piac fel tudna venni.

Aki most hátradől, mert ez nem is olyan vad szám, annak letaglózó lesz a következő hír. A probléma ugyanis sokáig velünk fog maradni, és az igazán ijesztő a befektetőknek és a tőzsdei elemzőknek a következő év előrejelzése: 9,3% (!!) visszaesésre számít az IHS Markit, 8,45 millió személyautóval és könnyű teherautóval kevesebbet fognak tudni gyártani 2022-ben, mint amire szükség lenne. Javulást a 2023-as évre látnak, ahol már csak 1 millió körüli hiánnyal számolnak.

Angolul itt olvasható a Bloomberg szemléje a tanulmányból.

Beszállítói oldalon drámai ez igazán, mert a gyártók a teljes tervezhetetlenségben tartják az ellátási láncukat. A chiphiány, mint előre nem látható probléma, "bocsánat" mindenre. Az év első felében lezajló ár tárgyalások és mennyiségi lekötések jellemzően nincsenek lezárva, alkatrész hiány miatt le nem gyártott autók kapcsán a nyersanyagok egy részét nem veszik igénybe, közben a világpiacon ugrálnak az árak, jellemzően inkább drasztikusan felfelé, mint lefelé.

A felelősséggel kapcsolatban az egymásra mutogatás megy. Az acél kapcsán például nem mindegy, hogy egy 10 000 tonnát feldolgozó közepes beszállító 30 vagy 300 euróért képes beszerezni tonnáját a nyersanyagnak, és ha nem kap egyértelmű válaszokat arra, hogy mekkora mennyiséget fog átvenni tőle adott OEM, akkor ezt a különbséget egyszerűen nem tudja kigazdálkodni, sőt létében fenyegető problémává növi ki magát a gond. Ami a következő problémának ágyazna meg, hiszen ha stabil partnerek dőlnek ki a rendszerből, akkor a nyugvópontra jutott krízis után nem lesz, aki beszállítson, hiszen korlátozott mennyiségű cég képes megfelelő szaktudással és kapacitással működni az autóipar kiszolgálásra.

Az autógyártó szerint a beszállító dolga például az acél biztosítása, a beszállító pedig azzal érvel, hogy az autógyártó dolga, hogy jól mérje fel, mennyi chipre van szüksége ahhoz, hogy ne álljanak a szalagok. Mindkét félnek igaza van, de ez egyiket sem vigasztalja jelen helyzetben.

A következő 1-2 évben tehát készüljünk 12-15 hónapos gyártási időkre, autóhiányra, amely a teljes piacon keresztül fog gyűrűzni, és ennek megfelelően egy fájdalmas tisztítótűzre, ami a kereskedelmet sem fogja érintetlenül hagyni. Miből lesz fizetése az értékesítőmnek, ha nem lesz mit eladnia? Miből lesz készlete az új és használt autó kereskedőnek, ha nem adják le a flottákat, mert nincs mivel helyettesíteni azokat?

A pandémia indulásakor írtam, hogy néhány hét, talán 2-3 hónap van arra, hogy aki szemfüles és belefér neki anyagilag, nagyon jól járjon az autóvásárlással. A 2020 márciusa és májusa közötti árak gyakorlatilag duplázódtak a kurrens, 3-6 éves használt autóknál.

Ez az árspirál az említett okok miatt továbbra is felfelé tart. Szerintem már a buborék képződés fázisában vagyunk, azaz a mostani árnövekedéseket nem a "normális" és velünk maradó okokra lehet visszavezetni, azaz nem a nyersanyagok, a CO2 adó, a technikai átállás költségei és ehhez hasonló, sokszor megírt tényezők fűtik, hanem döntően a piacon tapasztalható autóhiány.

Az izgalmas kérdés, a rázós pillanat az lesz, amikor ez majd valamikor a 1-2 éven belül átfordul és az addig kínkeservesen és drágán összehalászott készletek árai összeesnek, mint a szuflé. Az fájni fog a piac szereplőinek. A dolgok művészete nyilván abban rejlik majd, hogy időben megérezze a jó kereskedő, hogy mikor kezd el kihűlni a túlfűtött piac.

A magam részéről azt tudom mondani, hogy élvezem az ilyen rodeókat, mert ilyenkor lehet pénzt keresni. Mindegy, hogy felfelé vagy lefelé mozgunk gyorsan, a ballaszt nélküli, de kellő háttérrel rendelkező cégek ezekben az időkben tudnak szintet ugrani. Vagy nagyon megégni. Meglátjuk, mit fogok írni 2023 tavaszán..